Amerika 2

Santa Monicaban kétszer is voltunk. Szerencsére. Mert elsőre csak kocsiból láttuk. Mert Pippa szerint az amerikaiak a kocsiban élnek. Másodszorra viszont készült néhány fotó is. Malibu felé sajnos le volt már zárva az út, a tüz miatt. Így kerültünk Pacific Palisades-be, meg még sok egyéb helyre. Pl. Venice. Ezt ezenyolcszázvalahányban álmodta meg egy pasas, hogy megcsinálja Velence mását. Kialakítottak csatornákat, és régen tényleg gondolával közlekedtek az emberek az utcán. Aztán Marina Del Ray. A napsugár kikötője. De nem is a napsugarat kötik ki, hanem hajókat. Akkor épp vagy 10 ezer horgonyzott ott. Láttuk még a Santa Monica-i repteret is, ahol majd biztos leszállunk, ha üzleti ügyben járunk arra.

Hollywood, a nagy legenda… ami egy utcára korlátozódik. Ott van ugyebár az Oscar-ügyi Kodak Theatre, meg a csillagok, amik lehulltak a földre, hogy otthagyják lábnyomukat a csodálkozó utókornak. Ja, és a kínai színház. Hát ennyi.

Los Angeles tulajdonképpen iszonyatos nagy. 12 millió lakos. Se vége, se hossza. Viszont jól szervezett, és könnyű benne közlekedni. Előttem van észak, hátam mögött dél, nyugaton az óceán, jobbra pedig kél. Nem kell folyton figyelni a fákon a mohát.

A Walt Disney koncertteremről nem is beszélve, ahol Apka jól meghallgatott egy Sibelius darabot. Stílusosan a karmaster is finn volt.

Már ton

Méghogy nem fotogének!!

Itthon se unatkozunk ám. Szombat este pl. voltunk díjátadáson, ahol miután Géza befejezte a zongorázást, már semmi érdekes nem történt, így aztán Edi elaludt, Kató viszont hősiesen végigülte. Vasárnap pedig elmentünk Márton napi vásárra a szombathelyi múzeumfaluba, úgyismint skanzen, ahol nagybőgő lakik a házban, s volt kukacos gesztenye hatszázért meg forralt bor, ezen kívül pedig nagy sár és jó hideg. Ja, és néhány birka.

Fotók

Fotók is készültek az USA-ban,sikerült mappákba rendeznem őket,aki kiváncsi rá, a Fotók feliratra kattintva, megnézheti.

Hosszú kirándulás

Október 11. A hosszú kések éjszakája. Ja nem is. A hosszú kirándulás. Erre a napra Pippa szívesen emléxik vissza. Kató hősiessége e neves napon elsőként abban mutatkozott meg, hogy hajnali 6 órakor (ó jajj, sóhajt most Edó együttérzőn) elhagytuk a házat. De megérte. Mert San Diego elég klassz hely. Bár amikor tűz van ott, babám, akkor kevésbé (pl. rá illetve ránk egy hétre volt, de akkor mi már máshol játunk, hehe). Van ott vagy ezer múzeum, ezen kívül állatkert. A város maga leírhatatlanul gyönyörű. Útközben voltak ám még mindenféle szentek, pl. San Clemente. Meg Rancho Bernardo, aki nem szent. Asszem. Bár sose lehet tudni ebben a mai világban. A szentségit. Visszafele útba esett La Hoya is (spanyolul La Jolla). Ezek mind üdülőhelyek, tisztára elegánsak és rongyrázósak, szóval nem csúnya. Sok gyönyörű ház, meg hotel.

Őrült a trónon

A drájvuláson kívül Bözsi néni szokott löncsűni is. Valamint időnként elvaakul a sopba. Ha pedig nem akar vaakulni, akkor valaki fölpikkulja.
És ilyeneket is mond:
Ilyet is csak egyet sütött a pék, azt is elégette.
Ilyen ökröt anya még nem nyomott ki.
I don’t know, hogy tudja-e.
Őrült a trónon.

A mélyhűtőben (angolul frízör) azonban viszonylag ritkán üldögél. A fodrásznál (németül frizőr) még csak-csak. Fontos, hogy ne keverjük a kettőt.

Amerika 1 (Fotó Wilshire Hotel)

Na mostan írunk egy kicsit. Nem sokat. Kicsit. Hogy meg ne unjátok. Meg mert annyi minden történt, hogy jujj. Szóval sok-sok minden, amit nem is lehet így ömlesztve leírni. A 3 hét, az kérem három 7. Tán kezdjük az elején.
Fél 11-kor szállt le a gép Los Angelesben (a továbbiakban L.A.). Ottani idő szerint. Akkor következett egy sor örvendezés, már így családilag. Mert hát nem minden nap látja az ember az amerikai rokonokat. Mert ugye ők amerikaiak. Mi meg… hát nem. Hazamentünk, és azon nyomban le is feküdtünk.
Másnap reggel meglátogattuk Bözsi nénit.
Ja, hogy nem mindenki tudja, ki is az a Bözsi néni? Akkor elmondjuk. Bözsi néni Kató nagynénije. Már nem termetre nagy, úgy inkább picike. Pippa monnya, hogy nem is pici. Szerinte kb. 170 cm, bár konkrétan centiméterileg ezért nem vállalunk kezességet. Mindenesetre aranyos. Ezen nem fogunk összeveszni. Ezen sem. Bözsi néninek az ő leánya Irenke. Neki is van családja, majd biztos róluk is lesz szó. Gondolom.
Szóval Bözsi néninél is kiörvendeztük magunkat jól. Ekkor jött Sarita (Irenke lánya), és irány a Century City. Aszongya a Pippa, hogy akkora hatalmas ez az egész, hogy nem is tudja mihez hasonlítani. Ez az Amerókija ez ilyen. Hatalmas. Aki nem volt még ott, az el se tudja képzelni. Vagyis hát el tudja képzelni, de amikor odakerül, akkor látja csak, hogy mennyire nem úgy képzelte, amilyen valójában.
Sarita másnap is elvitt minket a régi városrészbe (downtown). Mindig elvittek minket valahova, s jöttek értünk, mikor végeztünk. Közben telefoni úton értekeztünk. Mert hát mobiltelefon (cell phone) nélkül nem mentünk sehova. Nehogy elvesszünk. Mint Ábel a rengetegben.
Aznap este a Cheesecake Factoryban vacsoráztunk, amit valami rejtélyes oknál fogva hívnak így. Mert volt ott sok finomság – na de túrótorta? Na mindegy.
A Rodeo Drive, ahol utána sétáltunk, arról híres, hogy baromi drága. Hollywood-ból járnak át oda a színészek vásárolni. Ha. Hollywood-ban nincs egy gönc.
Ezen kívül ott található a környéken Wilshire Grand Hotel is, ahol aszongya a Richard Gere a Julia Robertsnek, hogy priti vumen, lala lalalla.