Edó emléxik

Ezt felteszem ide, mert Anyócának igen tetszett. Meg mert úgysem írtunk semmit Hanukáról.

Emlékszem az első Hanukámra. 14 éves voltam, és mivel érdekelt a dolog, elolvastam róla mindent, amit lehetett az akkoriban magyarul fellelhető zsidó tárgyú könyvekből. Ami igazság szerint nem volt túl sok. És persze ebből a nem túl sokból sem értettem mindent. Egyszer például mentem az utcán, és találkoztam valakivel a hitközségből. Rögtön kérdeztem is tőle nagy lelkesedéssel: „Jössz a Hanukára?” Erre ő: „Mi az a Hanuka?” Én meg, ahogy a könyvből tanultam, már daráltam is: „Makkabeusi örömünnep a Jeruzsálemi Szentély újjáavatásának emlékére…” Még ekkor is kicsit értetlenül nézett rám, de sajnos nem is tudtam neki bővebb információval szolgálni, hiszen fogalmam sem volt, kik azok a makkabeusok, minek is örülnek Hanukakor, és hogy jön ide Jeruzsálem. Illetve inkább mi hogy megyünk oda. De ez már egy sokkal későbbi történet.
Első gimnazista voltam, és mivel már legalább három akkordot tudtam a gitáron, nyomban meg is tanultam a Hava Nagilát; amit aztán az ünnepségen elő is adtunk – mi, ’a fiatalok’. A viharos gyorsasággal szerveződött ’ifjúsági csoport’. Ez volt a hőskor. Nekünk ekkor minden új volt. Bizonyos szavak, kifejezések, dallamok, amiket otthon el-elkaptunk, visszaköszöntek ugyan, de azért még így is beletelt egy kis időbe, mire összeraktunk néhány részletet a nagy képből.
Ez az első, régi Hanuka mély nyomokat hagyott bennem. Azóta is minden évben eszembe jut. Sose felejtem el, mikor Ernő bácsi a kezünkbe nyomta azokat a géppel írt, gondosan felvágott papírszeletkéket. Rajta ismeretlen, kimondhatatlan szavak: Móajz Cur, Jösuószi… Mi kuncogtunk tudatlan zavarunkban, de Ernő bácsi türelmes volt. Kibetűzte nekünk szavanként, elénekelte újra meg újra, míg mi is vele tudtuk énekelni.
Nem sokkal ezután, talán a rákövetkező év telén kaptunk egy magnókazettát Izraelből, ami abban az időben nagy szó volt. Rajta a rokonaink, akiket akkor még nem is ismertem, kórusban énekelték: Móajz Cur, Jösuószi… Nagyon meglepődtem. Jé, ezt ők is tudják?
Tudták bizony. Ma már én is tudom. Hát persze, hogy tudják. Zsidók százezrei tudják, éneklik a világ minden pontján ugyanazt a dallamot, ugyanazt a szöveget, ugyanabban az időben. És azért ez hátborzongató. Még mindig.
Egyszer készítettem Ernő bácsival egy riportot, még meg is van az a kazetta valahol. Mesélt az életéről, hogy mi hogy volt, mikor fiatal volt, mikor jesivába járt. És mesélt a gyerekekről, akiket a háború előtt tanított a héderben. És sírt.
Az idén, sok év után, megint Magyarországon voltam Hanukakor. Budapesten rengeteg program van már minden évben, rendezvények, bálok, bulik, játszóházak a gyerekeknek. Az én fejemben mégis, még mindig Ernő bácsi hangján szólal meg: Móajz Cur, Jösuószi… Szóval azért mégis van értelme mindennek.